A restaurátori munkák befejeztével visszakerült a Blaha Lujza térre a színházi emlékkő – közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a Blaha Lujza tér felújításának fontos pillanata, hogy visszakerült eredeti helyére a színházi emlékkő, amely az egykori Nemzeti Színház helyét jelöli, és száz évvel a Népszínház alapkövének elhelyezése után, 1973 decemberében avatták fel.

Tudatták azt is: a Blaha Lujza téren elkezdődött a térbútorok kihelyezése, a gyalogosok ismét használhatják a József körúton kialakított, a 4-es és a 6-os villamos megállójához vezető – már korábban is meglévő – gyalogátkelőt. Továbbá hamarosan birtokba vehetik a harmadik újonnan kialakított átkelőhelyet, amelyik a Rákóczi úton vezet át a tér buszmegállókhoz közeli sarkától az Erzsébet körút irányába.
A térfelújítás befejezésével a kereszteződés minden irányban akadálymentesen átjárható lesz a felszínen – írták.
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
- La Femme International Film Festival Europe – első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál
- Mit keresett itt Ruslan?
- Megerősített járőrszolgálattal és fokozott biztonsági jelenléttel szigorítanak a belső-erzsébetvárosi bulinegyedben a nyári főszezon idejére

